| Családi nap |
|
SENIA GROUP – CÉGES RENDEZVÉNY, RENDEZVÉNYSZERVEZÉS
CSALÁDI NAP – CÉGES NYÍLT NAP
A családok nagy része nem ismeri szeretteinek a munkahelyét, ahol a napjának nagy részét tölti. A családi nap alkalmával lehetőség nyílik arra, hogy a család betekintést nyerjen és megismerhesse a céget, illetve a munaktársakat. Gondoskodunk a jól megszervezett műsorokról, helyszínről, amelynél nem csak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is figyelembe vesszük, az ízletes ételekről, az ötletes dekorációról. A családi nap közelebb hozza a munkatársakat egymáshoz és ezáltal úgy érzik, hogy kapnak valami extrát a cégtől. Egy felejthetetlen családi napot biztosítunk a cég vezetőségének és munkatársainak, családtagjainak, mely lehet játékos, vetélkedős, sportos. Nagy sikerrel rendezzük meg állandó partnereink részére, évről évre. Igen közkedvelt a Családi Sport Nap, ahol a kiválasztott sportág áll a rendezvény központjában. Ilyen lehet például a golf, ahol egy gyors oktatás után a csapatok egymás ellen játszanak, s a végén a győztes ünneplése zárja a rendezvényt. De ez csak egy példa. Minden esetben egyedi ajánlatot készítünk, három ötlettel, melyek közül szabadon lehet választani.
A céges rendezvények ne csak az ügyfelek részére szóljanak! Fontos a munkatársak felé a törődés! Csapatépítésnek is remek alkalom egy családi nap a cég életében!
Érdemes a Családi Napot összevonni esetleg egy másik alkalommal, pl.: gyereknap, nőnap, anyák napja.
családi nap – nyílt nap
– rendezvény – rendezvényszervezés - céges rendezvény – rendezvényszervező -
céges rendezvények - vállalati rendezvény - rendezvény dekoráció – dekoráció
Ajánlatkérés: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
INFO: 06-30/525 5005
|
Családi nap 